I s t e n h o z o
t t Ő s z !
Hétfőn 4- kor
megérkezett a játszótérre az ősz. A Duna felől sétált oda csak úgy át a
rakparton és az úton. Majd felhajtotta a zárat és kinyitotta a nagy vaskaput.
Onnan már olyan felszabadult örömmel szaladt végig a platánfák mellett, mit,
aki pontosan egy éve vár minderre. Megborzolta az apró méregzöld füvet és szárnyat
adott a lehullott leveleknek. Majd a mindenerejét összeszedve a kedvenc szórakozásának
kezdett hódolni. Megindult és belebújt a gyerekek ruhaujjaiba és hűvös
fuvallattal csiklandozta a hasukat és hátukat. Majd egy nagy hideg sóhajtás után a Culinarismellet elviharzott a parlament felé. Én pedig rohantam a pulcsival. Sapka már
volt rajtuk. Nálunk sapka mánia van. Inkább azért kell küzdeni, hogy ne legyen
fent, mert imádják, télen és nyárom is, csak egy a fontos, hogy meg legyen
kötve, mert a nélkül elindulni nem lehet.
Annyira szép ez a
város. Nekem legalább is minden nappal szebb. Minden sarkon valamilyen
meglepetés fogad. Itt pazar gipszvirágok ott medvefejek és ott a labdás bácsi,
ahogy Ábel mondani szokta. Apró kávézók és szebbnél szebb virágboltok. A bazilikánál biscotti-t veszünk. Megyünk és hagyjuk,
hogy sodorjon magával a tömeg. A sarki boltban virágalakú sütit veszünk és fahéjas
kávét. Nézzük a tornyokat, íveket,
szinte simogat minden ablak. A bolt előtti kényelmes padon majszolunk. A város pedig dalol. Minden útja, járdája, háza, ablaka, spalettája, redőnye, dúdolja szinfóniáját, amire öreg házak kecses szobrai lejtenek őzszerű apróléptű táncot. Már
messziről, halljuk a kettest. A fiúk imádják a kettes villamost. Már alig
várom, hogy tél legyen, és aprófények százai világítsanak rajta. Aztán hirtelen
megjelenik Lonci néni, mint mindig a társalkodónője tolja a tolókocsijában a
parlament előtti térre. Beszélgetünk, és közben integet a fiúknak ők pedig
vissza. Mosolyognak és örülnek a találkozásnak. Minden kedves szó és
mosoly, mint egy meghosszabbított kéz simogat, ölelget az egyik kocsiból a másikba. Itt
találkozik az élet kezdete és vége, de semmiféleképen nem szomorú ez a
találkozás, hanem a legelső pillanatától fogva a legutolsóig felszabadult
őszinte és tökéletes.
Itthon a reggelik már banános mézes zabkásamajszolássaltelnek, minden reggel nagyobb és nagyobb választékkal int búcsút az asztal a
nyári reggelek petit dejeuner fekete kávéjának és apró szendvicsének. Este
pedig leves készül és tökmagolajos toast. Sütőtök-, gomba- , paradicsom-, zöldségkrém
leves. Minden egy csak meleg legyen. Előkerültek a norvégmintás meleg vizes
palackok, amit a fiúk esete ölelnek alvás közben.
Amikor nem
sétálunk, próbálom a rettenetesen, hosszú teendőkkel teli kis listáimat redukálni.
Komolyan mondom, hogy az idén, talán a fáradtság miatt is, de még azt is nehéz
volt kitalálnom, hogy mit is szeretnék csinálni. Most már sínen vagyok és nem
csak a listámat, hanem az általam birtokolt dolgokat is redukálom. Minden évben
egyszer tényleg nagyon nagy figyelemmel átnézek a házban mindent, és amit nem
használok(-unk) annak mennie kell. Tudom ez egy kicsi túlzásként hangzik, de nem
az. Két gyerekkel és egy ekkora házzal, már nem lehet annyi mindent managelni,
de erről, majd írok egyszer bővebben. Lassan végig érek, már csak a szekrények
vannak, amit mindig a legnehezebbek. Oda, egyelőre csak az új őszi ruhákat
tömködöm… Mert ugye, hány ruhára is lehet egy nőnek szüksége? Ne várjátok tőlem
a választ, mert én őszintén nem tudom.
Egyet viszont
megmondhatok. Tényleg itt az Ősz. Onnan tudom, hogy ha lehetne, egész nap a
kanapén ülnék a kötött takaró alatt és filmeket néznék. Hogy mit? How to Makean American Quilt, Proposal, Practical Magic, You’ve got Mail-t. Kötnék és
kötnék…. Tököket rendezgetek, gesztenyét szedek és színes faleveleket.Tudom, reménytelen eset vagyok.
LáttátokSzékelyföldet? Ha havat és fenyőket látok , nem tudom magam tűrtőztetni.Ma azon kaptam magam, hogy Annie Lennox Winter Wonderland-jét
énekelem. Tudjátok, hogy nem vagyok az előre hozott karácsonyok híve, és még én
is meglepődtem, de most lélekben, havas tájakon járok, és nemsokára hozok is
valamit. Addig is üdvözlök mindenkit. Köszönöm, hogy itt vagytok és olvastok,
nemsokára újra itt veletek!
Azt hiszem öregszem... A képeidet nézve csak nyeltem a könnyeim, és rámtört, mennyire hiányzik nekem Budapest. ♥
VálaszTörlésÉs ahogy sétáltam Veletek, gondolatban végigjártam a saját kis útjaimat is. Korán reggel a Hajós utcai lakásból a Nagycsarnokba dánpogácsáért reggelire. Aztán a kettes villamossal a Jászai Mari térig. Vagy szép időben csak a Parlamentig, onnan gyalog. És délután haza, legtöbbször gyalogosan, csodálva a Nagykörút kirakatait, fényeit. Vagy esőben a Parlamenttől a Szalay utcáig villamosozni, beszaladni a Szalay Cukrászdába svájci kifliért, és ünnepként megélni az első harapást.
Szeretném megmutatni a gyerekeimnek Budapestet. Nem (csak) az Állatkertet, ilyesmit, hanem a kedvenc eldugott kis utcáim, a kedvenc kávézóim (ha megvannak még), az Opera fényeit este, a Parlament könyvtárát, ahol annyi csodálatos órát töltöttem.
Köszönöm. ♥
És ma este nekem is You've got a Mail lesz forró csokival, horgolással. Ha Vilmos picit jobban lesz addigra, és hagyja...
Csodaszép hétvégét Nektek! ♥