Csendesen telnek nálunk a nyár utolsó napjai. Már készítítem a legutolsó beszámolónkat az elmút két hétről.Előzetesként hoztam egy receptet, mert az már nagyon régen volt. Ez a kedvenc túra utáni receptem (fogyasztása csak 10 km utám ajánlott a kalóriatartalma miatt). Addig is amíg arra várunk gyertek velem a hegyekbe. Hogy hová? Hát Kościelisko-ba. Kościelisko egy apró kis falucska még Zakopane előtt. Itt vannak a legszebb faházacskák vadregényes völgyekbe vezető túrautak és a legszebb kiskertek, tehenekkel lovakkal és kecskékkel. Bármikor is vagyunk itt mindig útra kelünk, hogy felfedezzünk egy újabb részt. A fiúk most a kis piros kocsiban jöttek az útra, amit nagyon élveztek ( ahogy a piros ručný vozík gördül, úgy fáradunk mi is.) Minden sarkon egy új kert tele virággal, de az ember tekintete igazán mindig a hegyek felé néz. Oda, ahol az alvó lovagok vannak, vagyis a legnagyobb lovag a Giewont. Hogy hogyan is kerültek ide? Hát erről szól a ma esti mese.
Lengyelország mindig is erős és bátor lovagok országa volt. Sok régi mese azt állítja, hogy a lovagok legbátrabbjai soha nem haltak meg, hanem évszázadok óta alszanak egy barlangban a Pisana hegy alatt.
Réges régen, egy zakopanei kis faluban volt egy kovácsüzlet. Egy napon egy idegen meglátogatta a kovácsot, hogy különleges munkát kínáljon neki, ennek a különleges feladatnak az elvégzéséért egy aranyérmékkel teli erszényt kínált, de csak egy követelmény volt: örökre titokban tartja mit is kért tőle. A kovács néhány pillanatra meglehetősen szkeptikus volt, de elfogadta a munkát.
Amikor a kovács elfogadta a feltételeket, az idegen egy hatalmas darab aranyat adott neki, és arra kérte őt, hogy készítsen patkót ebből az aranyból. Amikor a kovács befejezte az aranyos patkót az
idegen kérte , hogy menjen vele egy barlangba, amelyet fák és sziklák rejtettek el a közeli hegyekben. Az idegen a koscieliska-völgybe vezetette. Hosszú órákon át tartó gyaloglás után eljuttak a barlanghoz. Mielőtt beléptek a barlangba, belsejéből erős aranyfény látszott. A padlón páncélos lovagok serege feküdt, sisakos fejüket nyeregeken nyugtatva, mintha párnák lennének. A kezükben harci szekercék és lándzsák voltak. A barlang falai mentén gyönyörű alvó lovak álltak, amelyeket finom anyagból készült takarók takartak és aranyozott patkók voltak a lábukon. Az idegen azt mondta a kovácsnak, hogy cserélje le az egyik alvó ló patkóját. A kovács elővette a korábban üzletében készített arany patkót, és nekilátott a munkának. Észrevette, hogy a ló nem mozdult, egy kicsit sem a patkócsere alatt. A munka elvégzésekor a kovács oldalát már furdalta a kíváncsiság és kérdezgetni kezdte az idegent. Az egyik kérdés a következő volt: Kik ők? Az idegen így válaszolt:
Ezek a lovagok évszázadok óta mélyen alszanak és csak akkor ébrednének fel, ha ideje nagy harcba harcolniuk. Amikor eljön ez a nap, a föld megremeg, és mennydörgés lesz olyan, amely megrázza az eget, sok fa gyökerstől kidől és félbetörik, nagy robajjal törik ketté a hegy, és megszakad. Abban a pillanatban a lovagok felkelenk és elindulnak, hogy harcoljanak Lengyelországért.
Kovács megkapta a fizetségét a munkájáért, egy erszényt tele aranyérmékkel. A kovács visszatért üzletébe, és természetesen nem tudta titokban tartani azt, amit látott. Elmondta a feleségének és a barátainak, és egy idő után már mindenki tudott a erről a mesebeli patkócseréről. A kovács nem tartotta a szavát, és kincsei homokká váltak. A kovács megpróbálta megkeresni a barlangot hogy beszéljen az idegennel és, hogy megtudja, mi történt, de soha nem találta meg újra.
Ez az oka annak, hogy a hegyet „Alvó lovagoknak” hívják.
Pontosan ennyire misztikus ez a hegy és bármennyire is zordan nyújtózkodnak csúcsai felfelé én bármikor látom otthon érzem magam mellette. Várom, hogy lássam bármerre megyek a völgyekben. A mesebeli zegzugos föld illatú erdő, madarak, őzek, nyulak és megannyi állat otthona, "bozót" és otthon. Csend és cserfes kacajok, és kaján futások színhelye. Az a hely, ahol nyáron is ropog a kandallóban a tűz éjszakánként. A teraszon ülve hallod a pattogó fát és látod a lovagot a holdfényben éppen az esti szellő bodorít egy nagy hófelhőből egy puha párnát neki. Még egy utolsó pillantást vet álmos szemekkel a völgy felé és már alszik is tovább. Jóéjt Lovag, szép álmokat!
