Egy pont ilyen
napos őszi reggelen M barátnőmmel vágtunk át a Ha’ penny hídon, hogy a Liffey
másik oldalán igazi New York Bagelt együnk. Akkor még a sarkom álló Woolen
Mills a legnagyobb méter- és rövidárubolt volt egész Dublinban; ma már kávézó-
az idő megállíthatatlan. Ott a Lower Liffey Steet és az Abby Street sarkán lévő
étterem árkádban ettem először igazi fahéjas mazsolás bagel-t. Ezen felül még
mákosat kóstoltam krémsajttal és lazaccal, és az óta is, ez a kettő a
kedvencem.
Bevallom azelőtt
azt sem tudtam, hogy a bagel mi fán terem, de azonnal a kedvencem lett.
Írországban soha nem sütöttem, mivel minden sarki boltban be lehetett szerezni.
A tésztája sűrű és rágósabb, a külseje pedig fényes és puha. Itthon sokszor
megkívántam, de beszerezni annál nehezebb volt, ezért is adtam be a derekam és
megpróbálkoztam vele. Sokáig megrémisztett, hogy annyira macerásnak tűnt az elkészítése,
hiszen főzni és sütni is kell, a dagasztásról kelesztésről nem is beszélve. Már
az első alkalommal kellemesen csalódtam, mert kicsit sem volt ördöngös. Sokszor
készítem, de főleg ilyenkor ősszel krémlevesekhez.
Igazi New York
Bagel Recept
Hozzávalók:
500 g kenyérliszt
(a kedvencem Doves Farm)
5 g élesztő
20 g só
1 tk. barna cukor
2,5 dl víz
½ bögre mazsola
2 csapott tk.
fahéj
1 felvert tojás a
kenéshez
A cukrot feloldom
a vízben és hozzárakom az élesztőt és félreteszem. A lisztet átmozgatom kézzel
és a sót hozzáadom, majd elkevertem. A tésztát eldolgozom, és egy kicsit
dagasztom, közben hozzáadom a mazsolát és a fahéjat is; 1 órán át lefedett
tálban kelesztem. Ne feledjük, hogy ez a tészta sűrűbb és kicsit nehezebb lesz,
olyan, mint egy jó “erős” barna kenyér.
A tésztát kicsit
átnyomkodom, feldarabolom annyi részre amekkora bageleket szeretnék. Ebből a
mennyiségből 6-8 nagy és 10 mini bagel-t lehet készíteni. Ahhoz, hogy koszorúformát
kapjunk, először hosszúkásra kell kézzel nyújtanunk a tésztát majd ezek végét
összedolgozni. Ezután egy belisztezett vászonruhán pihentetem egy éjszakán
keresztül a hűtőben. Másnap reggel kiveszem a hűtőből és sütés előtt
szobahőmérsékletűre melegítem.
Közben egy
fazékban vizet forralok, és amikor már intenzíven forr, kicsit visszaveszek a
fokozaton, kettesével belerakom a bagel-eket. Azért kettesével, mert nekem
ennyi fér el kényelmesen a fazekamban. Nagyobb fazékkal akár több bagel-lel is
lehet próbálkozni. A bagel-ek mind a két oldalát megfőzöm egy kicsit, majd egy
rácson csöpögtetem és szárítom.
A tojást alaposan
felverem és a bagel-ek tetejét megkenem vele. Ezután sütőpapírra teszem és
előmelegített sütőben 220 fokon 20 percig sütöm. Ha magában esszük akkor krémsajttal és mogyoróvajjal tálalom. Nagyon finom, nálunk általában
még aznap elfogy.