Pár héttel ezelőtt ismét útrakeltünk. Újra a kedves Tátránk felé vettük utunkat. El sem tudom mondani, hogy mennyire hiányzott már. A hegyek a felhők, a hegyi patakok és a fenyvesek. A zordon rengetegei, a szeszélyes szele, még az a harapós hideg is, ami az erdőkből árad kifelé az ösvényekre.
Most először biciklivel indultunk útnak. Úgy volt, hogy sétálunk, de ez, így jobb élménynek ígérkezett. Én már 8 éve nem ültem biciklin, és nagyon jó érzés volt újra tekerni. Szinte, mint majdem minden tátrai völgyben itt is patak szegélyezte az utat. Bár még az igazi tél várat magára, sok helyen már hófoltok vannak. A fúk, ha egyet is meglátnak oda rohannak és beindul a mini hógolyócsata.
A Chochołowska-völgy nemcsak gyönyörű kilátásáról híres, hanem a helyi tisztásokon tavasszal gyakran előforduló krókuszokról is. Konkrétan lilán virít az egész völgy tavasszal, de ősszel is vannak a lila virágok.
A legtávolabbi pont, ahová a túrázók is eljuthatnak, a Polana Chochołowska-i menhely. Mi is ide igyekeztünk. Már sok képet láttam róla és nagyon vadregényesnek és monumentálisnak tűnt.
Utunkat Siwa Polanánál kezdjük, a park bejáratánál. A jegypénztárnál befizetjük a belépőt. Megcsodálom a tátrai lábas bögréket. A lovaskocsi megállóban már sorakoznak a goral ruhás hajtók és van egy vicces traktorból átalakított Rakoń turistavonat is. Olyan igazi fenyőzöld színű. A lovak még reggeliznek a piros fekete kockás pokrócok alatt.
A sorompón áthaladva aszfaltozott úton bemegyünk a völgybe. Viszonylag sok magánház van az út elején. A legtöbbje sátortetős házikó. Bár kora reggel van, de már most égnek a tüzek. Füstölik a sajtokat. A házak előtt pedig parázson melegítik a már megfüstölt darabokat. Finom tőzegáfonya lekvárral megkenve árulják. Persze, hogy meg kell állni, és meg kell kóstolnunk.
Miután elhaladtunk az utolsó faépületek mellett, végre belépünk az erdőbe. 3 embernyi magasságban állnak a fenyők az út mellett.
Gyorsan elérjük az Alacsony Chochołowska-kaput és a Chochołowskie Wywierzysko mellett pedig a Huciska-tisztást. Itt ér véget az aszfalt is. A fiúk többször megállnak, hogy a patakból jeget szedjenek. Itt a tisztáson viszon egy új barátra is lenek.
Egy vékonyka kis lengyel fiúcska csatlakozik hozzájuk. Együtt merik a hidegjégdarabokat. A nap felé tartják és azt nézegetik, ahogy megtörik a fény. A fiúk angolul próbálnak pár szót váltani, nem nagy sikerrel. A kisfiú apukája is odajön hozzánk. Megszólít minket, hogy elmondja mennyire örül. Katovicéből jöttek túrázni. Az Ornakban aludtak és most jönnek visszafelé. A gyerekének az volt a vágya, hogy az úton "barátokat" szerezzen és most ez sikerült. Együtt örülünk; beszélgetünk, amíg a gyerekek játszanak. Felcsendül a híres mondás is:
„Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki, oba zuchy, oba zwawi, niech im pan bóg blogoslawi!” ami magyarra fordítva annyit tesz: „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, vitéz, s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre!”
Eddig bárkivel beszélgettem Lengyelországban, ezt mindig magyarul tudták, kívülről. Kedvesen és szeretettel beszéltek a magyarokról. A lengyelek nagyon jó házigazdák és nagyon vendégszeretőek. Maguk a túrázók is nagyon jófej társaság, de így a kettő együtt mindent felülmúl. Az anekdoták után folytattuk az utunkat a völgyben, de mielőtt elváltunk adtunk még egymásnak pár Tátrai tippet. Mi a szlovákiai odalról ők pedig egy aprócska eldugott menedékházról a Dolina Roztoka-ban- ahol isteni a gombaleves.
A kavicsos úton folytatjuk utunkat. Hegyek, barlangok, fák és kanyargó ősvények vezetnek mindenfelé. A patak szélén vizirigó keresgél. Én a vizet hallgatom. Van, hogy csobog, hömpölyög, hullámzik a kövek között. Néha csobogásba belefúj a szél is. Az egyik fordulónál egy tátrai faház. Füst száll fel a kéményénől. Megállunk pihenni.
Én azon álmodozok, milyen jó is lehet ilyen helyen lakni. Én mindig erre vágytam. Rakjanak le az erdő közepén egy házban és köszönöm az életem innentől egyenesben van. Én egyre mélyebben vagyok a gondolataimban.
A fiúk a patakhoz mennek. Jaj, Á egy óvatlan pillanatban beleseik. Engem is visszaránt az életbe.... A Tátrában az ilyen balesetek különösen ijesztőek. Messze vagy mindentől és ilyenkor már nagyon hideg van. Persze pont most nem raktam el plusz zoknit, ami elázott. Mivel nagyon szokott fázni a kezem mindig van nálam egy igazi gyapjú Fair Isle bélelt kesztyű. Szép zöld és csodás minta van rajta. Mivel nem volt más ez került Ábel lábára. nagyon viccesen mutatot, de szuperül helyettesítette a jéghideg vízben tocsogó zokniját. A vizes zoknit kis masniként a táskámra kötöm, hogy tudjon száradni.
Újra elindultunk, nem volt a legegyszerűbb terepen biciklizni. Persze az is elvonta a figyelmemet, hogy az úton végig kísért minket egy búbos cinege. A Tátrában nem sokszor látni, vagy hallani madarat. Meg is lepődtem, hogy most kettővel is találkoztam. Azért jól haladtunk a völgyben.
Egy idő után meglátttuk az első menedékhelyeket a hatalmas Chochołowska-tisztás szélén, Bobrowiec lábánál.
Nyáron birkák legelnek itt, és friss juhtúróból és tejtermékekből is lehet kóstolni. A tisztás felső részén egy kicsi, hangulatos fakápolna található. A tisztásról panorámás kilátás nyílik a Chochołowska-völgy környékére. A látvány káprázatos. Megmondom őszintén, hogy sokszor olyan, mint azok a régi festmények a mamám barátnőinek a nappaliában. Már már giccses is. Azt hittem azokat csak kitalálta. Valaki, aki valami nagyon festői témát akart vászonra vetni, de itt mindig szembesülök vele, hogy pedig igaz. Részese vagyok a tájnak és ennek a hihetetlen szépségnek. Erre minden alkalommal rácsodálkozok és látom magam, hogy belépek a festménybe.
Innen végre már látszik az Ornak is.A Nyugati-Tátrában (Tatry Zachodnie) található Ornak menedékház (1108 m) a Kościelisko-völgy (Dolina Kościeliska) felső részén, a Kis-Ornak-tisztás (Mała Ornaczańska Polana) szélén áll. A zakopanei stílusban épült menedékház gyönyörűen harmonizál környezetével. A tátrai épületek annyira beleolvadnak a tájba. Ez a menedékház is. Az alsó rész sziklákból a felső pedig fából épült.
A földszinten található a teljesen fából készült hangulatos étkező, a recepció, a büfé és a konyha. Első utunk rögtön ide vezet. A vizes zokninat kirakom a kályha mellé és leülünk az egyik nagy asztalhoz az ablak mellé. Az óriási ablak keretezi a panorámát, aminek a közepén egy hegy trónol. Ellátni innen a Kéményes-hegyre (Kominiarski Wierch), a Liptói-Tátra legmagasabb csúcsára, a szlovák oldalon fekvő Sebesre (Bystrá), valamint ennek északi mellékcsúcsára, a Blisztre (Błyszcz). A háznak van könyvtára, a turistakonyhája is. Aki itt akar megszállni, annak ajánlott jó előre szállást foglalni.
Az ételek is nagyon finomak. A hagyományos ételek közül van káposzta leves a Kapusta, Bigos, Zurek. A menedékház specialitásaként az üzemeltetők különleges almás pitét kínálnak a turistáknak a jablková šarlotka-t amit nyakon öntenek egy adag meleg áfonyával.
A menedékházba megérkezni, mindig öröm, megtetted az utad felét, már elég fárad vagy. Jólesően fáradt. Mégis tele élménnyel. Nyugalommal. Jó felmelegedi, és végre egy meleg levest szürcsölni, közben a tájat nézni. Jó beszélgetni közben és csak együtt lenni. Egyszerűen csak ott lenni. Jelen lenni abban a pillanatban. Az ilyen pillantaokbból élményekből és évekig tudok töltekezni. Minden alkalommal lenyűgöz az egyszerűsége és teljessége.
Az ösvényen együtt teketünk vissza. Aztán egy tisztás utána a fiúk lemaradnak és én belendülök tekerek a széllel a hátamban. Mellettem futnak fák és a hegyek a sziklák intenek. Suhanok a fenyőillatban és már az ujjaimat ványadt fogakkal csócsáló szél sem érdekel. Egy pillanatra becsukom a szemem és minden rosszat, ami valaha ért, bántást, kegyetlenkedést, hazugságot, cserbenhagyást, utálatot összegyűjtök és egy nagy levegővel kifújom. Még hallom, hogy a Siwiańskie Turnie felkiát
- Nézzétek! SZABAD! Azután csönd. Nem is kell egy szó sem.
Arra gondolok, hogy ez még csak a kezdet, holnap újabb nap és újabb kaland vár. Az erdő mélyén az eldugott menedékházban, ahol isteni a gombaleves. ERRŐL MAJD LEGÖZELEBB.
P.s.: A kesztyű túlélte!
