Ah, valaki a héten, szíven talált. Csak egy kis kommenttel. Vakalaki olyan,
aki soha nem szokott kommentezni, írt. Kerek lágy mondatokba öltve egy kérést,
ami a pontosan emlékszem az volt, hogy írjak többször, mert úgy tűnik, én
jobban veszem az anyaság nehézségeit két fiúval, mint ő eggyel. Bevallom, ez az
egy ritka pillanat többet ért nekem, mint egy falat kenyér. A kettőnk titka ki
ő, mert bármelyikünk lehetne. Bármelyik kisgyerekes nő lehetne. Azóta is ezen rágódóm,
ennek az igazságán rágódom, mert én is fáradtan ébredek a reggel füstszerű
fényeire, meg arra, hogy az egyik fiam a kiságyban fekve a sziréna hangját
utánozza, a másik pedig a fejére húzza a macit, mert neki kijár még 30 perc amíg
az ágyban lévő összes barátját (három darab plüss) elringatja szeretgeti,
simogatja. A napjaim sokszor monotonok, ugyanazokkal az ízekkel, zajokkal,
mesékkel,és bevallom, szoktam arról álmodozni, hogy fél napra is akár csak
magammal foglakozhatok, vagy hogy ne érezzem azt, hogy két éve minden nap hétfő
van… mindennap. Személyes reménytelenségben arra, hogy valaha kiszabadulok
anélkül, hogy folyamatos lelkiismeret furdalásom lenne. A napok telnek, és a
feladatok gyűlnek és én minden nap az árral eszemben úszok, minden nap
megígérem magamnak, hogy végre ma lesz az a nap, amikor utolérem magamat… és
minden nap végére az ígéret egy mély kútba esik. Most már az is haladás, ha
végre egy listába összehozom a teendőket, amik beteljesületlen elírt valójukat
élik a papíron: az asztal teljes letakarítása, bundázás, fagyi evés, délutáni
alvás, válaszolni az emailekre, válaszolni a kommentekre…..
Vannak olyan napjaim, amikor hihetetlen értelmetlenséget látok, minden
mosogatásban, padlótörlésben, és minden más feladatban és mélyre nézek a keserű
poharam aljára. Mert igen is van, amikor nem tudunk tapsra boldogok, lenni.
Persze vannak apró boldogságtabletták, (egy szép dolog, beszélgetés egy
baráttal, futás, fagyi, varrás) amik mindezt feledtetik, de fontos, hogy ezek
mennyire igazak. Mennyire igazi az örömünk. A mamám most azt mondaná: - Ne e
neked Magda! Majd megjegyezné, hogy egy nő egyedül van, ha van párja, akkor is
egyedül van. A mamámnak igaza van, de nem a nő van egyedül, hanem az ember
legyen az férfi vagy nő. A napi feladatokban, amikor fáradtan ügyetlenül botorkálunk,
és nem látjuk az alagútvégét, amikor nem menekülhetünk a hétköznapok fáradt
kenyér ízű monotonságból a nehéz a felelősséget cipelni. Habár ezek az érzések
csupán pillanatnyiak, képesek az embert a legsötétebb helyekre vakumként szippantani.
Napokon át kellemetlen utóízzel a szánkban hagyva minket. Nehéz ezzel
szembesülni, mert a boldogság, fitt csajok, életszeretet, boldog arcok, boldog
anyák világában élünk. Sokszor kérdezem magamtól, hogyan lehet az , hogy
egészséges gyerekeim vannak- és nem kell valami nagyobb baj miatt aggódnom- mégis
miért érzem ezt a belső szomorúságot, félelmet ürességet, egyedüliséget és
legfőképpen elégedetlenséget az életemmel? A válasz az anyaságban rejlik.
Amióta anya vagyok az érzéseim a legekbe tornászták magukat. Minden röpke pillanatban,
amikor a gyermekeim örömet szereznek egyre intenzívebb örömöt élek át. Minden megtett
lépésben, amikor a venyige lábaikkal kotornak a folyosón, az apró fogakkal
kerített mosolyokban, abban, amikor ők tanítnak: játszani, nevetni, türelmesnek
lenni, bölcsnek lenni, jól élni egyre jobban elveszek az öröm tökéletes végtelenségében.
Most már csak ebben a két pólusban funkcionálok. Mert néha jól esne, csak
lenni, magammal törődni és egyedül lenni mosolytalan arccal és átengedni magam
a mindennapok szenvedésének és elvárni, hogy valaki engem vigasztaljon, valaki
velem törődjön. Ilyenkor mindig megkérdezem magamtól mennyire jogos ez a vágy? Mert
miután szülők leszünk, már igazán nem leszünk „senki” gyermeke, úgy, mint
azelőtt és ezzel meg kell tanulni együtt élni, felnőtt módon. Valahogy mégsem
tudom elhessegetni őket, hiszen bármennyire erős is vagyok a hétköznapok ködös csalódásai
és vágyakozásai tépázzák minden lélegzetemet.
Hogyan adjam át magam teljesen, amikor mindig csak egy maroknyit adhatok? Hiszen
ide a blogra csak a legszebb pillanatokat próbálom összegyűjteni, azt, ami a
legfontosabb.
Hogyan kezdem újra, amikor annyi csalódás ér, hogy teljesen elveszettnek
érzem magam? Hogyan kell megtennem azt az egy lépést hátra, hogy elfogadjak, ahelyett
hogy folyamatosan a még tökéletesebbre törekszem? Hogyan inspiráljak és
szórakoztassak másokat, amikor önmagamat érzem unalmasnak?
Nem tudom. Itt ülök a gép előtt és a monitort nézem, és nem tudom, hogy hol
keressem a válaszokat. Azzal a céllal ültem ide ma, hogy valami kedves reményt
adó üzenetet, hozok és már egy kicsit bánom is, hogy ebben a szánalmasan szarkasztikus,
szomorú hangnemben írtam az egyedüliségről és a szomorúságról. Csak annyit
szerettem volna tudatni, hogy a „boldog anyák” világában is jogunk van hozzá,
hogy néha akár nagyobb ok nélkül szomorúak, legyünk. Még akkor is, ha úgy tűnik,
mindenünk megvan, amit valaha kívánhattunk, de ennek ellenére úgy érezzük, hogy
a millió ellentmondásos elvárás, és nyomás folyójában próbálunk a habok fölött
maradni. Nehéz a hétköznapok szürke semmiségeinek fejet hajtani, nekik
engedelmeskedni és mosolyogva inni keserű nedűét, amit oly kecsesen nyújt
nekünk. Sokszor úgy érzem, hogy a csalódottságom könnyei a legmegértetlenebb és
terméketlenebb világra születnek, a szemem sarkán rövid életük a konyha
padlóján foszlik el septiben, a fiam zoknijával felitatja a széthullott cseppeket
miközben a lábamat öleli. Ne féljük, inni, de ne felejtsük el, hogy soha nem
igyuk fenékig, hagyunk belőle a jövőnek is, mert a gyerekeim, most ekkorák és
nem vesztegethetem a szomorúságra minden időm. Az élet gyönyörű körülöttem és
még annyi mindent fel kell fedeznem abban a kis időben, amíg itt, lehetek. Vár
rám, hogy halljam méltóság teljes hangját, megragadjam és átéljem, megéljem, a fontos
pillanatok tekintélyességét.
Szép álmokat (a szomorú anyáknak)!
...hmmm....igaza volt annak a valakinek...Viri, te egy varázsló vagy! Egy tündér! ...úgy is mondhatni, hogy egy nagy kegyelem...egy hatalmas ajándék...És talán nem is tudsz róla. De egyszer csak jössz és a varázspálcáddal - a szíveddel-lelkeddel elhessegeted a hétköznapok aggasztó kétségeit, gondjait, bajait és erőt adsz mindannyiunknak! :) Erőt és példát nagylelkűségből, szeretetből, emberségből, tartásból, türelemből, újrakezdésből... Csodállak és tisztellek mindezért! És hálát adok az Úrnak, hogy ismerhetlek! ;) ...with love: É.
VálaszTörlésCsak azért nem írok semmit mert megbeszéltük, de annyit előre bocsájtanék, hogy nekem is nagy boldogság, hoyg te vagy.
TörlésÓ, Viri, de jó, hogy ezt, éppen ezt írtad, és éppem így, éppen ennyire szarkasztikusan, szomorkásan, elégedetlenül. Naponta élem át, lassan már várom, hogy a nap melyik szakában tör rám, mikor potyognak a könnyeim Vilmos fejecskéjére szoptatás közben...
VálaszTörlésÉs hidd el, már attól jobb nekünk, szomorú anyáknak, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül. ♥
Köszönjük, hogy a tündérünk vagy! ♥
Úgy gondoltam megírom, mivel sokan vagyunk úgy, hogy nem mindig élvezzük anyaként amit csinálnunk kell, és úgy érzem erről beszélnünk kell, még akkor is ha ez nem megemgedett az anyák világában.... :)
TörlésMinden ember magányos egy kicsit. Mindannyiunknak saját világunk van. Nem rossz ez, csak ki kell belőle lépni néha, vagy legalább a határait tologatni.
VálaszTörlésA legnagyobb probléma szerintem ott van, ha az embert kevés, vagy ami rosszabb, kevés fajta inger, élmény éri. Én pont emiatt szeretem azt a világot, amelyet kialakítottam magamnak. Járkálok egyikből a másikba. Család, munka, blog, kézműveskedés, rendezvények, barátnők. Egyik szebbé teszi a másikat. Ami fontos - leküzdeni a lelkiismeretfurdalást. Mertni kilépni, merni elsétálni,merni nevetni, majd feltöltődve, lelkiismeretfurdalás nélkül visszajönni, tele energiával és élményekkel. Szerintem a gyerekeinknek is ilyen példára van szükségük. Olyan szülőre, akinek kerek az élete,s így majd a gyerekünk is ilyenre fog vágyni, ha felnő. Ha van időd, nézz be néha hozzám is. Láthatod, hogyan futkározok világból világba. Mégha néha el is botlom a küszöbben :-) superwomanatwork.blogspot.com
Még hosszú út állelőttem és sok mindennet kell még megtanulom, de a fenti kis példák nagyon jól tapossák bennem az utat arra, hogy valami jó leszennek az egész kalandnak minden rögénél... addig is köszönöm minden szavadat! Be szoktam nézni, bár kommentelni eddig nem volt időm, de nagyon igyekszem.
Törlés