Pislákoló Tündérfények

A hetünk úgy ment el mintha nem is lett volna. Már hétfőn fújt a szél felkapta és már vitte is. Minden este későn fekszem, horgolok, festek, varrok, foltozok, tervezek és idén még annak ellenére is, hogy nagyon el vagyok maradva a csomagokkal még nem fogott el az idegösszeomlás….remélem, hogy megúszom…. Általában megszoktam.

Csendes hetünk volt. Szürke itthonlevős hét. Nappalok dolgosak az éjszakák fényesek. A karácsony előtti hétre már minden ház az utcákban tündér fényektől ragyog. Ábel a délutáni alvás után a kanapéra mászik, felemeli a rolót és számba veszi a csillámló gyémántport, ami a sötét beálltával az utcára száll. A szemében látom a pislákoló fényeket. Nézi-nézi és a cumi fel-le jár a szájában….

-Hhhhhhaaaaa.- sóhajt. Még fél perc és a kis fészkében gubbaszt a takaró alatt a kanapé szélén nyakig betakarózva. Szereti a fészkeket és én mindent megteszek, hogy a ház minden zugában legyen fészkelésre alkalmas párnahad és takaró. Mondtam már, hogy van ridikülje is? Nyuszis! Belepakol bármit ( most néztem bele a tartalma a következő: kiszáradt toll, szív alakú süti szaggató, rózsaszín lábos, a kedvenc fehér cicája kosárban, Thomas a gőzmozdony könyv, keréknélküli autó, fél cipő, és egy nürnbergi rauchen figura) és azzal járkál fészekből fészekbe… legközelebb lefényképezem, ha nem felejtem el.

Még pár nap és véget ér a csend. Partik jönnek és emberek és szomszédok, rokonok és barátok. Mi is megyünk a dédikhez. Bele sem merek gondolni, hogy még egyetlen süteményt sem csináltam, de már mindenem megvan és a listám is, hogy mit szeretnék csinálni. Ez már haladás. Menünk még nincs, de a FB-on annyian írtatok jó recepteket, hogy abból is fogok választani. Valaki írta kecskesajtos aszalt szilvát…. Már akkor összefutott a nyál a számban….

A dekorációt viszont már majdnem befejeztem, végre! A bejárathoz került egy nagy fa idén ezen vannak a fények. A fiúk minden alkalommal örülnek, hogy a fényeket meg lehet érinteni és nem zsezse, ami az ő nyelvükön a meleget jelenti. ( Eddig ez az egyetlen dolog, amit sikerült ezen a nyelven megfejtenem…. Pedig tanultam nyelvészetet! ).

Az előszobánkba is került két koszorú, csak úgy természetesen, ahogy a természetben van. Ágas bogasan illatosan. Imádom a fenyőket…ez van, elgyengülök minden alkalommal, amikor a hálóból kilépek citrusos fenyőillat fogad. Valahogy ezek az igazi illatok mindennél jobbak. Olyan mintha kint lennék a fenyőerdőnkben. Abban, ami a házak szélénél lévő rétről nyílik, először ritkásan majd mintha egy függönyön lépnénk át már bent is vagyunk a sűrűjében. Ilyenkor érzem, hogy mennyire kicsi vagyok. Menetelek befelé a vörös póznasoron és otthon érzem magam és a fenyők már susogják is:

-On a mountain inVirginia Stands a lonesome pine, Just below is the cabin home, Of a little girlof mine, Her name is June, and very, very soon, She'll belong to me, For I knowshe's waiting there for me 'Neath that lone pine tree.(Emlékeztek még erre? Laurel & Hardy azt hiszem magyarul a Stan és Pan nevet kapták. Bár annyira régen volt, hogy lehet, hogy már senki sem emlékezhet….) Nem tudom, miért, de mindig ezt éneklik. Szerintem a kis fenyőcinege hallota, hogy dúdolom egyszer az ablakból, amikor a Pinteresten a portland-i Mt Hood-ról és a virginina-i, fenyőerdőkről gyűjtöttem képeket…és elcsacsogta…. Csak ez lehetett. Ilyen az élet, nem tudhatjuk, pontosan mi is zajlik, amikor nem látjuk.

A fiúk karácsonyi fészke pedig teljesen Maileg inspiráció alapján készült. Teljesen megfogtak a katalógusban azok a pasztell szürkék és barnák és az arany. A nyuszi és a malac mellé pedig került egy kis angyal is így már hárman vannak, szép lassan gyűlik a kis csoport. Még holnap is kerülnek fel apróságok, de a hétvégén valamikor hozok egy teljes posztot arról, hogyan is alakult a kis sarok sorsa.

Meg vannak a saját szertartásaink is. Holnap megyünk fát venni, most autóval, mert teszünk egy kis kitérőt is a kedvenc piacunkra és a botanikus kertbe. A fiúk szabadon mehetnek majd az ösvényeken. Már most látom, mennyire élvezik majd.

Mint egy gyerek, aki soha nem nő fel a karácsonyi álmából arról álmodozok, hogy fehér karácsonyunk lesz, pont olyan mint 6 éve. Tudom, reménytelen vagyok, és nem adom fel…Ez van, az olyan tények, hogy a testvérem már majdnem 30 és még mindig hisz a Mikulásban csak erősítik bennem a hasonló szeszélyeket. Ez pedig pont olyan része az évnek, amikor a bennem élő gyereket szabadjára engedem. Érzem, hogy úgy rohangál fel alá, mint a fiúk fürdés előtt, amikor már csak egy szál body-ban vannak. Pajkosan kajlán sikkant minden fordulónál a folyosón. Valahogy minden nappal, ahogy közeledünk, az ünnephez egyre hangosabban kérdezi.

- Karácsony van már?

Én pedig mondom neki, hogy már csak egy kicsit kell várni…Persze már majdnem itt van, de még annyit kell várni, aztán hirtelen csak eljön. Mindenki hirtelen olyan könnyed lesz, és mint egy varázsütésre nevetés hangzik mindenhonnan, az emberekben hálás ragyogás támad, pont olyanok lesznek mint a hézak apró tündérfényei az éjszakában. Soha nem növöm ki a karácsonyi vágyódást és derűt, amit érez….