Amit szívből adok

A szokásos esti program a fiúk pörögnek. Ábel egy falóval a kezében rohangál, Andris a motoron siklik ide-oda. Én éppen tálalom a vacsorát. Á ekkor rám néz és megkérdezi:

- Hogy van a blogod? -Nagylevegő- Mintha valami kedves kis szeretetéhes kis lényről kérdezne, és én nem tudom, mit mondjak. Nem tudtam mi a válasz erre és az óta sem tudom.

Amit viszont tudok, hogy szeretek alkotni. Szerintem azoknak, akik olvassák ezt a blogot, nem titok, hogy amikor csak tudok, mutatok valami újat, amit saját kezűleg készítettem. Oly annyira, hogy tudom, hogy ha nem lennék Árpi felesége és a fiúké, mint anya, akkor hozzá mennék. Komolyan. Tudom, hogy ez egy kicsit őrülten hangzik, de ha nem lenne, akkor azt hiszem, megőrülnék, és nem tudom, hogy egy még őrültebb verzió (mint amilyen most vagyok) belőlem, hogyan segíthetné előremozdítani a világot, úgyhogy maradok az ollómnál és tűmnél és alkotok.

A termékeim pedig változnak és ez jó érzés, úgy gondolom. Kevesebbet törődöm a mennyiséggel és azzal, hogy lélekszakadva klónozzam ugyanazt a dolgot anélkül, hogy kiégnék. Hanem a minőségre próbálok figyelni, hogy minden terméket személyiséggel itassak át, bármi is legyen az, ami ezt adja .és bármeddig is tart amíg megtalálom.

Ez most a legfontosabb számomra, ahogy felfogom a körülöttem lévő világot és mindet, ami benne van és azt, hogy én és mások, hogyan létezünk benne, óvatosan és megkülönböztetett figyelemmel fordulva minden felé. Azt akarom, hogy amit készítek, az legyen, aminek lennie kell, ne váljon valamiféle piac diktálta eszközzé. Fura, hogy ez a gondolat, hogyan ért meg az elmúlt évek alatt. Amikor még elkezdtem kreatív dolgokkal foglalkozni mindenre a „Bármi áron!” szemüvegemmel néztem és ez olyan követelések elé állított, amik nem voltak jók, teljesíthetők és ez megváltoztatott engem  és azt is, amit csináltam, és ahogy csináltam. És bevallom nem voltam boldog. A hullámok összecsaptak a fejem felett. Most pont ott vagyok, mint az elején, de kellet fontos volt, hogy megpróbáljanak a nagy hullámok és partra vessenek.. Így teljesen volt értelme élőről kezdeni, ugye? Sokszor úgy érzem itt a kézművesek között az ilyen vallomások nagy tabutémák. Mindenki szeret fenntartani egy látszatot, aminek a fele sem igaz, de én nem tudok ilyen lenni. Magamat adom, akkor is, ha jó vagy ha rossz. Mert ezt tudom és akarom adni. Ez vagyok én felvállalom, mert nem lehetek "semmilyenember" aki a tömeg akarata szerint sodródik. Nem tudok pofátlan lenni vagy szívbaj nélkül tömegeket irányítani, csak mert nem tudom összeegyeztetni a lelkiismeretemmel. Nem tudom. Ugyan ez vonatkozik a termékekre is. Itt olyan dolgokat találsz amit máshol biztosan nem mert ezeket én rajzolom tervezem meg saját ötlet alapján. Igen már találkoztam olyanokkal is akik, másoltak, de ebből sem csinálok botrányokat, hírveréseket, ezt a fölényeskedést inkább meghagyom a "semmilyen embereknek", ilyen cselekedetből nincs örömöm,hálám.

Sok időt őröl fel itt lenni. Kommenteket olvasni és válaszolni. Mert igen is veszem az időt és válaszok minden kommentre személyesen. Nem tudom megfogalmazni, mit jelent az amikor valaki csak egy kicsit is érdeklődik az iránt, amit csinálok. A tudat, hogy valakinek érdek nélkül tetszik bármi akármi is amit készítek. Engem ez inspirál és ültet le ide minden nap. Azt hiszem a blogom jól van. Olvassák. Vannak, akik olvassák és megértik és megélik a sorokat, szavakat. Élnek a lehetőséggel, hogy megszólítsanak és kérdezzenek reflektáljak a gondolatokra és tanítanak. Nekik vagyok hálás a legjobban, mert minden kommentből minden szóból tanulok. Köszönöm, hogy tanulhatok.

Azon  minták elkészítése, amiken most dolgozom, mindennél több időt vettek eddig igénybe mint, amit valaha készítettem. Sok- sok intenzív munkával töltött óra van bennük és van, hogy csak egy bekezdés lesz készen, de pont ezt akarom. Rászánni magamat t és az időmet. Pont ezért lesznek annyira különlegesek. Tegnap kiraktam az elkészült minták kinyomtatott verzióit és nagyon jó érzés fogott el olyannyira , hogy még álmodtam is velük és ilyen már nagyon régen volt.