A Legnehezebb Magunkat Odaadni

Még az ágyban fekszek és a hajnali madarak hangját hallgatom. A fiúk még alszanak, apró gyors szuszogásuk ütik a vasárnap reggel lágy ritmusát. Az utcánkban ég minden ház alszik és a redőny apró nyílásain még éppen csak pirkad. Csend van az utcán és a városban. Akkora csend, amibe bele lehet harapni. Pont olyan ízű, mint a pékségben a fahéjas csigák, amiket advent végén veszünk. Jó a melegben. Gondolatokkal, listákkal molyolok. Pörgetem, a feladatokat Ilyenkor hirtelen azon kapom magamat, hogy könyörgök a jó Istenhez, hogy ne legyen még vége és azért is, hogy vége legyen.  Mindig arról álmodozom, hogy pihenek, és amikor megadatik, annyira, haszontalannak érzem a semmit tevést. A legnehezebb magunkat odaadni, áldozattal ellátni, azt, amit kaptunk, de ha egyszer elkezdtük onnan nincs megállás.

Abban a pillanatban már két habos kávét készítek és kakaót és mézes kenyeret. Habot verek és tálalok. Álmos, kócos fehér bajszos arcok az asztalnál vastag pizsiben. Mindenki ruhát választ és habzik a fogkrém. Felkerülnek a cipők és indulunk.

Ősz van, arany ősz. A kis kövecses járdán viszem a táskát a kocsiig, és huss, már indulunk is. A Fekete kastély, a vár és a tördemici szürkék már integetnek a suhanó kocsinak. Sokszor járunk erre. A táj cinóber, kármin, arany, barna és itt-ott a halványzöld meleg árnyalatával világít. Szintet mutatja az utat a Liliomkertig.

A sárga avarban toporgunk a bejáratnál. Ünnep ez vasárnapi ünnep, hónapok óta. Egyre színesebb és ízletesebb folyam, ami nem csak a miénk, hanem az itt élő embereké.  Koszorúk, krémek, szappanok, szörpök, lekvárok, szalámik, sütemények megannyi ünnepi rajzolat. Színek és illatok mesevilága ez. Én még a kisszekrényeket bámulom, a fiúk viszont mát a piac másik végére sietnének rétesért és szarvas szalámiért. Tököt veszek levesnek és balatonikék kerámia szívet a gyűjteménybe. A fiúk majszolják az almás rétest. A piros bádog bögréből szörpöt isznak hozzá. Türelmesen várom, hogy elfogyjon és törölöm a szájakról a málna bajszokat, szedem az alma darabokat. Mosolyognak, mutogatnak és kérdeznek.

A kocsiból kiszállnak, és én velük futok. A hableány mellet játszótér, amin van magas csúszda. Igen, az első fok is magasan van, ezért egyszer az egyiket aztán a másikat emelem fel odáig. Gesztenyét szedünk, és kavicsot; és a vízhez futunk, nézzük a hajókat és integetünk. Felhőt nézünk és elmondjuk ezerszer, hogy: hús és whuss….

Most is itt ülünk a parton és csendes minden. A Badacsony őszi ruháját mézük. Minden nyugodt, már senki nem fut vagy kiált hangosan. Őszi napok, köszönöm, hogy vagytok nekem. Hálás vagyok a színekért, az illatokért, a melegért, a termésekért és az élményekért; és csak annyit kérdezek, magamtól, - mint mindig ilyenkor: Hogyan kaphattam én ennyi drága ajándékot?