Egyszerű Takaró 10 Lépésben

 







Évek óta vágytam egy igazi len,és pamut nyári plaidre. Olyanra amire ki lehet feküdni és olvasni és kellemes a bőrnek. Az idén végre sikerült elkészítenem egy párat. Mert, ha van egy ötletem, akkor nekem azt meg kell valósítani nincs mese, se megnyugás…. Persze mindig vannak segítőim: a férjem, a gyerekeim és olyan kreatív emberek, mint Paula, aki gyönyörű anyagokkal lát el.


Mivel már túl vagyunk az első teszten, remélem, hogy másnak is hasznos lehet, így csináltam egy leírást. Tényleg nagyonegy szerű és akár varrógép nélkül is megvalósítható. Három téglalap egymásra szendvicsezve és kész. Egyszerű.

Boldog újévet! Két Naptár 2022-re Nektek










Boldog új évet kívánok mindenkinek! Már nagyon régen vágytam egy fényképes naptárra és végre sikerült összehozni. Bár ez még nyomtatásba nem megy, de nagyon jó volt dolgozni ezen a kis projekten. A naptárban lévő képek a túrázásaink közben készültek. Főleg a Tátrában. A naptárat bárki ingyen letöltheti innen. Csak ki kell nyomtatni és kivágni. Egy egyszerű fatartóval asztalra egy fém csipesszel, vagy kilyukasztva falra is felakasztható.






Börzsönyrajongóknak készült külön verzió is, kizárólag a Börzsönyben készült képekkel. Ez a naptár elérhető itt.





Varázslatos Napok


















































































Végre végre! Egyikünk sem dolgozik és mind itthon vagyunk együtt. Nem megyünk sehova. Csak sütünk és pihenünk és olvasunk és társasozunk.

Barátokkal beszélünk, és nevetünk. Képeslapokat írunk és éjszaka sétálunk.A szomszédokkal ajándékokat és sütiket cserélünk. 

Előkerülnek az ilyenkor mindig bevált receptek. A stollen, mézeskalács, a diócska, a zongorabillentyű, amire idén akkora habot csináltam, hogy átneveztük zongora habnak. És olvasok és festek és esténként filmezünk. Már nem tudom milyen nap van.

Megsütöttem a világ legtöbb levendulás kardamonos kekszét, összeraktam a piramist is. Mindent már hetekkel a nagy esememény előtt elrendeztünk, így egy kis kirándulásra is volt idő az utolsó napokban.

Az évnek mindig ez a legcsendesebb és legnyugalmasabb időszaka. Én nagyon szeretem a csendet. Főleg a reggeli csendet.

A csend egy lehetőség arra, hogy egy kicsit magunkra figyeljünk és az álmodozzunk. Időt ad arra, hogy lecsillapítsuk a belső zajt, és tudatosítsuk, mi a legfontosabb. Nekem egyfajta  tudatosságot ad – a jelen pillanat felismerését és megbecsülését.

Sok minden történt az elmúlt évben és olyan dolgokkal is szembe kellett néznünk, amik nem voltak egyszerűek, vagy kellemesek. Barátokat vesztettünk el és sok lemondással járt számunkra.A múlt megtörtént. Ezen a tényen semmiféle gondolkodás, ráfordított energia, érzelmek nem változtatnak. A történteken nem változtathatok, csak az arra adott reakciómon. Ahogy emberként fejlődsz, megtanulod, hogy ezek a múltbeli események lépcsőfokok a jövőd felé.

Viszont, ha volt is rossz elfogadom, tudom, hogy semmi nem tart örökké. Életünk körülményei mindig tökéletlenek lesznek ahhoz a változáshoz, amelyet meg akarunk valósítani, az ember számára, akivé válni akarunk, az álmunkhoz, amelyet meg akarunk valósítani. A legjobb válasz erre a valóságra: cselekedni ebben a tökéletlen pillanatban. Az idén egy nagy hátraarc után karriert váltottam és pihentem az év elején. Kemény volt, de úgy gondolom nagyon megérte és  boldog vagyok, hogy  kitartottam és újra fel tudtam magam és mások felé is építeni egy erős bizalmat.

Nagyon hálás vagyok azoknak, akik támogattak az elmúlt évben, nem csak kedves szavakkal, de kritikával és biztatással is.Hálás vagyok minden kommentért vagy életjelért, amit itt kapok, segít tovább csinálni, nem feladni az álmomat.

Sokat tanultam az idén, nem csak a szakmai életemben, de a "kreatív amatőr" kézművességben is fejlődök, tanulok. Folyamatosan képzem magam, hogy minél többet tudjak nyújtani a következő időszakban. Remélem ennek a gyümölcsét most már ti is látjátok és élvezitek.

A legnagyobb dolog, amit idén tanultam. Figyelni magamra.

Mire van most szükségem? 

igent mondani valamire, teljesen elfogadni, és hagyni, hogy átalakítson és felélénkítsen; vagy nemet mondani valamire, és megteremteni a teret új lehetőségek felbukkanásának.  Az „igen” és a „nem” egyaránt kulcsszavak az értelmes, teljes élet kialakításához; a bölcsesség az, hogy tudjuk, mikor melyiket használjuk. Hiteles énnek lenni ajándék önmagadnak és ajándék a világnak. 

Varázslatos napok, csendre, töltekezésre és elengedésre.

Ezekkel a gondolatokkal teszem le az elmúlt évet és kívánok minden jót annak, aki ezt a pár sort még esetleg olvassa.