Az Első

Az első őszi hétvégénk igazi indián nyárral. Tökéletes. Már nincs annyira meleg a napsugarak fáradtak és minden felhő alján friss pókhálók, amik hajnalonként a harmatos fűszálakat nyalogatják. Meleg reggelit készítünk. A fiúk kedvence most a mazsolás zabkása, az enyém pedig a lucerna csírás toastszendvics. Ropogósak a hulló levelek és a Prónay-nál lehet végre gesztenyézni. Mondtam már, hogy imádom a gesztenyefákat? Otthon előkerült az öntött vas edényem és rotyog a boeuf bourguignon egy napon át. Hirtelen fűst és faragott ceruzák illata kereng a levegőben. Az első élő és oly kedves ősz illat, ami kísér, ilyenkor bárhova megyünk. A vizes levelek illata. A második pedig bennem él. Mindig ilyenkor faragta apa a kézi faragóval a friss ceruzákat, amikor gyerekek voltunk. Minden ceruza sárga barna volt. A kedvencem a B-s még ma is- a HB nekem túl halvány volt mindig is…. Az illatuk pedig mesés, betöltötte az egész szobát. Tegnap az antikváriumban válogattunk a fiúkkal és az eladó pontosan egy olyan sárga barna ceruzát hegyezett egy piros faragóval- amilyen anno nekünk is volt. Esküszöm, hogy ott a - Csoda az óvodában könyvvel a kezemben- az üzlet másik végében éreztem az illatot.

Az ősz igazán az én évszakom. Annyi minden történik, csak a fejemet kapkodom. Almák, körték, ökörszív paradicsomok, krizantémok és tökök, színes erdei gombák. Sok-sok kedves apróság. Az ilyen apró dolgok, amik segítenek, hogy megláthassuk, hogy a boldogság nem valami óriási elérhetetlen dolog, hanem sok apró, ami körbevesz minket.

A szív mintás gesztenye

Egy szem savanyú kökény

Magaslesre mászás

A zizegő fű

Cinkos nevetés

Az erdei út csendje

Hideg esték

Macaroon ízű tea

Csillagles

Almáspite készítés

 Ti mit csináltok most ősszel??

Viszlát Nyár!

Csendes napok. A meleg végre alábbhagyott, én ilyenkor élek. Perzselt fák és bokrok levelei már barnák és sárgák. Naplementekor a láthatár finom selyemmadzagon eregeti a rózsaszín eget. A hold pedig szamócaszínű. Ezer pókháló lepi a teraszt, amit pontosan 5 órára igazgyöngyöz a hajnal. Reggel 5- kor már teljes a sötétség. A virágaim végüket járják, már csak a dáliák és az óriási lopótök integet a varjúhájak között és távoli emlék, amikor még 30 fokban főttem a saját levemben.  Viszlát, Nyár - minden évben egy nagy kihívás vagy nekem!

Előkerülnek az őszi receptek. Sütőtök-, és paradicsom krémleves. Még bele kell jönnöm, de minden este valami meleget kívánok. Ha pedig nincs kedvem főzögetni, egy gyömbéres kakaó is elég vacsorára. A héten az első kenyeret is elkészítem. Tudtok valamilyen jó receptet?

A napok most rengeteg munkával telnek és ez így lesz karácsonyig. A fiúk az ablakból figyelik, hogyan készül a kinti korlát. Pontosan őszre elkészült a kamránk, végre minden a helyén. Sorakoznak a befőttek, savanyúságok, lekvárok. Friss füge, körte, és a nélkülözhetetlen dédi „szilvapuszi” lekvárja és Rózsi néni elmarhatatlan füge lekvárja, amit az idén stílusosan rózsás szalvétába csomagolt.

Miért nem mondta valaki, hogy az oviztatás ekkora stressz. Annyi mindent kell beszerezni, vinni.  Zsákok, dobozok, cipők, fehéringek…..Szerencsére később kezdünk, mert nem is tudom, hogyan készülnék el…. Időben. A fiúk érezhetően nagyobbak minden egyes nappal. Annyi mindent megértenek, árnyaltan kommunikálnak és babakocsi nélkül sétálnak. Nekem ez most annyira új. Jönnek, gyűrik a lépéseket és én büszke vagyok, de közben rettegek is.  Minden sétánkon eljön az a pillanat. Amikor már annyira várják, hogy odaérjünk, a pékségbe, a boltba, a játszótérre, hogy az izgatottságtól teljesen elvesztik a fejüket. Ekkor már nem azért kell izgulnom, hogy az egyik előre megy a másiknak, pedig akinek félórája könyörgök, hogy jöjjön, már lemarad, hanem azért, hogy beérjem őket, mert mind a ketten futnak észt veszejtve. Ha szerencsém van egy irányban. Teljes káosz vesz rajtam erőt, éppen csak a határán vagyok, hogy ne szálljanak szikrák a fülemből. Már mondogatom is magamnak, hogy nem lesz baj.  Közben rettegek, a fiúk a járdán futnak, megállnak az útnál, szétnéznek, de akkor is… bármi lehet. Nem akarom őket megijeszteni, ha szólok is minél kedvesebben; és akarom, hogy önállóan menjenek, látom, hogy élvezik, hogy szabadok. Egyetlen megnyugtató dolog az ha a szemben sétáló emberek egyetértő pillantásokkal konstatálják, hogy igen az anyák élete ilyen. Ennek ellenére, minden ilyen pillant egy kisebb trauma….amiből csak idővel gyógyulok….