Hajnali köd, égetés és pörkölt fa illat ül a hegyi úton. A
pincéhez vezető úton, alma, vad és szelíd gesztenyefák sorakoznak. Itt van a kedvenc útszéli kápolnám is. Napsárga
színű fehér ablakokkal, öreg gesztenyefák vezetnek a keskeny ösvényen az
ajtajáig. A nap éppen csak, hogy felkelt, de minden hegyszomszédunk kint van a
kis birtokán. A vadszőlő már vörösbe öltözött és úgy tekereg a fákon, egyre
magasabban a lombok között. A szőlősorok mellett óriási tökök és érett, zizegő
kukorica. Az út mellet pedig kőből rakott pincék és présházak sorakoznak. Itt-ott
a rózsabokrokat már megcsípte a dér, de a virágok még tartják magukat.
Friss hűvös reggel van, a hideg már nyalogatja az ember
kezét, ami olykor igen kellemetlen; mire odaérünk, az autók egymást érik. Már
mindenki itt van, testvérek, unokatestvérek, barátok és nagynénik és nagybácsik
és sógorok és mindenki, aki él és mozog a családban. A szüret nálunk mindig egy
nagy társas esemény, amire konkrétan egész évben készülünk. Hiszen ilyenkor nem
csak a szőlőt szedjük, hanem minden terményt, amit addig a szőlőhegyen
termeltünk. Ilyenkor érik be az egész éves munka gyümölcse, szó szerint. A nap
végén pedig ünneplünk.
Kávé készül a French press-szel, hozzá forró víz bugyog a
vaskályhán. Friss pirítós, szarvas kolbász, sült oldalas és a kerti termények
várják a reggelizőket. Az idei évben először próbáltuk a sárga paradicsomot.
Pontosan olyan, mint a méz és igazi aranysárga színe van. A jóízű reggeli után
indulhat a munka. A lányok, asszonyok szedik a szőlőt, a férfiak pedig
puttonyoznak és törik a szemeket a tisztítóban. Mindig elámulok, amikor ilyet
látok. Mármint azon, hogy mennyire szuper kis találmány ez. A vasputtonyból
bele kerül a szőlő ebbe az automatizált szerkezetbe, ami megmossa és leszedi az
összes szemet és darálja is rengeteg munkát spórol a szedőknek. Ahogy telik a
nap egyre többen vannak a hegyeken és mindenhol vidám nevetés és éneklés
hallatszik. Jönnek az autók és mindegyiken ott van az óriási sötét bordó
szüretelő kád. A fiúkkal megmásszuk a hegyet és bemegyünk az erdőbe is egy kis
reggeli sétára. Mire visszaérünk, már terítenek.
Az asztalra kerül a füge, az alma és a pogácsa, ha valaki
csipegetni szeretne. Persze must is fehér és piros is, amit nálunk szódával fogyasztanak.
Végre a kinti katlant is begyújtják és készül a pincepörkölt. Mire elkészül,
már mindenki lejön a hegyről és elfoglalja helyét az asztal mellett. Újjnyivastag
házikenyérrel és tejföllel fogy a pörkölt. Hallgatjuk a történeteket a régi
szüretekről. A jóízű lakoma után összepakolunk. A fiúk még gyűjtenek egy adag
diót és szelídgesztenyét desszertnek.
A nap lemegy, és mi haza tartunk végre a meleg autóban. A
tenyeremben lévő kincseket nézegetem: egy gesztenyét, egy lampiont a lampion
virágról; és két szem, aranyló paradicsomot. A szőlősorok már mindenhol sárga
és zöld takarót vettek és készülnek a téli alvásra. Némelyik sor ásít és nagyot
nyújtózik, ahogy elhaladunk mellette. Itt-ott még nevetés, búcsúzás hallatszik,
a szőlőszedők vidámsága. Viszlát, szőlőhegy! Viszlát, tavaszig! A szőlőhegy
pedig visszaköszön, még integet is miközben aranysárga, narancs, kármin, és
rozsdabarna takaróját rendezgeti.
PS.: Aki mégegyszer elolvasná 2015-ben is szüreteltünk. Erről a bejegyzést itt találjátok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése