Mi Lesz Ha....?













Ah, és most nagy levegőt veszek. Próbálok koncentrálni és kiűzni magamból minden fáradtságot, ami a testem minden porcikáját sajgatja. Ismét eltelt egy téli hét…A téli hetek felénk nem egyszerűek. Hó nincs és mindent sötét sár borít. A napok szürkék esősek és csendesek. Ilyenkor tényleg hallani, hogy alszik a természet. Vagyis a fenyőerdőnk biztosan. A héten kétszer is felébredtem a hangos horkolásukra…. Talán már 4 óra is elmúlt és mindenki aludt háton fekve füleltem az ágyban. Figyeltem a neszeket és hallgattam a brummogó horkolásukat. Az egyik pont úgy horkol, mint Laci papa traktorjának a hangja… a másik pedig, mint amikor a kazánunk bekapcsol…hm…ez az igazi éji zene lágy simogató felnőtt altató. Mielőtt elalszok, egy emlék furakodik a szemhéjamon ülő álom elé. A távolból egyre erősebben látom. A régi apró apartmanunkban állok a sötét szobában és nem hiszek a szememnek. Az ablak előtt kavarognak, a hópelyhek abban az országban ahol soha nem esik a hó. Ez volt a pillanat, amikor először láttam havat Írországban…..már alszok is….

A hétvégén megkaptuk az új gardróbunkat. A költöztetése, hideg volt hangos, koszos, de nagyon sok jókedvet és barátot hozott. Nagyon örülök neki, azóta is. Tökéletes. Azóta csak szortíroztam, pakoltam, válogattam, hajtogattam és még egy hét vár rám ebből. Rendezgetem az ötleteket is, de annyira kevésnek tűnik az idő mindenre. Szerintem, ha éjt nappallátéve kötnék, horgolnék és varrnék, akkor sem érek a végére. Próbálok szelektálni. Ahh….még van egy nagy adag kacat és fényképezéshez használt dolog is amit át kell válogatni. Minden pillanatot sajnálok erre áldozni.

A héten kimerészkedtünk a fiúkkal a szabadba is pontosan a legjobb legszebb napon. A fiúk teljesen elfáradtak a hosszú gyaloglásban, mire hazaértünk teljesen kidőltek… nagyon vicces volt.

A héten annyira fáradt voltam. Mint valami nagy nehéz vizes kabát, úgy telepedett rám és képtelen voltam levetni vagy küzdeni ellene. Az esték nagy részét a Netflix előtt töltöttem. Árpi szerint én úgy nézem, hogy 45 percet töltök válogatással és utána 2 perc alatt alszok azon, amit kiválasztottam… nem tagadom ez az igazság… még most is nevetek magamon. A fiúk is felfedezték már mostanában a kedvenc mesék azok, amikben van vonat és hó. A Polarexpess volt a heti nagy kedvenc, nem is akarom tudni hányszor néztük meg, és ők minden alkalommal, ugyanúgy izgulnak (Ah, Tom Hanks hangja pont olyan, mint a kék vattacukor). Nagyon édesek.

Számomra a hét kedvence a The Revenant volt. Elvarázsolt, a táj (Calgary nálam felkerült a Bucket list-re) a film elsöprő csak visz magával.. Aki követi a blogot tudja, hogy imádom az amerikai és kanadai hegyvidéket. A havas kék hegyekkel és óriás mohás fenyőkkel. A vadon száguldó hegyi patakokkal. Apró hegyi házzal. Igen pont olyannal, amiben kőből van rakva a kémény a fal pedig rönkökből. Agancs lámpa lóg a mennyezetről és americana jellgű patchwork takaró és párnák díszítik az ágyat és shaker székek vannak a teraszán. Nem tehetek róla, amikor ilyen tájat látok csak erre tudok gondolni. Reménytelen vagyok.


Annyi-annyi örömöt kapok a fiúktól. Akinek gyermeke van tudja, hogy ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. A héten nagyon élveztem velük lenni. Annyira, hogy sajnáltam azt, hogy aludni kellett délután és este….Mire gondolok: apró ujjakra, amikor a könyvet hatja, a kis szájra mi csücsörítve cuppant puszikat a levegőbe. A pillanatra, mikor felvonja a szemöldökét, amikor meglát valami meghökkentőt, vagy amikor nevet a filmen egy olyan részen, amit én nem is értek. Arra mikor reggel egymással beszélgetnek, nevetnek. Léleketető. Apró magok , morzsák, amik a legüresebb lelket is megtöltik a rossz napokon, a szürke napokon. Gondoltatok már arra, mi lesz, ha majd már nem lesz mind ez a tiétek? Amikor már más látja, mindezt miközben mi a munkában felnőttet játszunk? Még most is hogy leírtam, nem tudom, hogy lesz, velem hogy lesz, de most ha még csak rá is gondolok, elszorul a torkom. Önző vagyok, amikor a gyerekeim kincseiről van szó. Láthatatlan kincsek ezek, de annál értékesebbek. Mert az életben sokszor az a legigazibb, amit kézzel nem fogható…Soha.

Ps: 1.Köszönöm, a sok könyv ajánlót át fogom nézni! hihetetlenek vagytok!
      2.Holnap újra találkozunk , hogy milyen apropóból az addig legyen titok!

9 megjegyzés:

  1. Gyönyörűséges bejegyzés! Nem vagy önző,amikor a gyerekeidről van szó: IGAZI anya vagy,akikből kevés van . És van képességed arra,hogy megéled az apró pillanatokat.Én sajnálom,hogy a sok tennivaló elsodort annak idején. Most már hagynám ,hogy jobban szemlélődjek a gyerekeimben. Amikor felnőttek lesznek,az is csodás ám! És az is,amikor a gyerekeink gyerekeit dajkáljuk.:)
    A feleség,anyalét melletti dolgozás nekem kínzással ér fel,a mai napig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia M Köszönöm a kedves sorokat. Én még nem tudom milyen dolgozni, de mint egy pallos lebeg felettem. Most sokan őrültnek fognak tartani, de azt az ember aki kitalálta az emancipációnak ezt az oldalágát szívesen elküldeném magamhelyett. Nem tudom, hogy lesz majd mert ha bele gondolok, csak azt látom, hogy kb a lehetetlen... mármint, hogy mégegy szerepbe gyűrjem bele magamat... Így is rengeteg az operatív feladat. Tudom sokan csinálják és nem halnak bele, de akkor is szerintem ez a váltás senkinek sem könnyű. Most tudatosan nem engedem magamat elsodorni, mert jó így a munkát pedig senki nem csinálja meg helyettem az ott marad, amit lehet kiélvezek akkor amikor történik.

      Törlés
  2. <3 Egy hatalmas ölelés ezért a bejegyzésért. Éppen arra gondoltam a héten többször is, mikor csak ültem Vilmos mellett és figyeltem, ahogy aprócska ujjait mozgatja, ahogy rám mosolyog édes, fogatlan szájával, hogy micsoda kincset kaptam, és mennyire kell figyelnem, vigyáznom, mert észre sem veszem, és ő is megnő, mint Bori.
    A Polarexpressz nálunk is nagy kedvenc volt a szünetben, lehet, hogy ma is megnézzük Borival, mert egyszerűen csoda egy film. Sajnos nekem az angol nem megy annyira, hogy eredetiben nézzük, de egyszer majd...
    Az egyik fotón van egy majomfej, ami annyira hasonlít Bori imádott Majompofijára, hogy először azt hittem, ő az. :-)

    Szép hétvégét Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem, aki anya és ebben az országban él annak átfut a fejében ez a kérdés, főleg azért, mert ugye sokan anyagi okokból kell, hogy a "civil életbe" visszatérjünk. Nem tehetünk ellene, de szerintem segíthetjük egymást, hogy könnyebben feldolgozzuk a dolgokat vagy felkészüljünk rá. A filmet megéri egyszer megnézni mert TH szinkronizálja a szereplők nagy részét és nagyon jó hallani ahogy játszik a hangjával és előcsalogatja a karaktereket. Egyébként én nem ismertem eddig, most láttuk először, csak azért mert a Netflix ezt dobta fel első lehetőségként megtekintésre. A kismajom egy gyerek hám. Olyan mint egy hátizsák és arra van, hogy pl nagy tömegben a gyerek el tudjon tőled szaladni. Még nem használtuk, de a biztonság kedvéért magamnál tartom Innen be tudod szerezni, ha szeretnéd:http://www.amazon.com/Eddie-Bauer-Harness-Discontinued-Manufacturer/dp/B0054U4RLO

      Törlés
  3. Ó, de tudom, mit írsz az utolsó bekezdésben! Tegnap mondták, hogy készüljek, 1 év múlva talán vissza tudok menni dolgozni. Akkor lesz Julcsi 2,5 éves. És én nem akarom! Én még itthon akarok maradni vele és figyelni minden cukiságát és hisztijét. És én úúúúgy szeretek itthon lenni! Az egy év olyan rövid idő, hogy megváltsam a világot, ami azt jelenti nálam, hogy az otthonunkat tuningoljak és varrjak, kössek, hímezzek. Áh, tudom....
    A tél meg bizony nem könnyű időszak, sokszor van elegem belőle. Szeretem a hóesést egy hétvégi napon, amikor itthon van a férjem is, együtt öltöztetjük a gyerekeket, együtt visszük ki őket és élvezzük az időjárást. De több a hétköznap, amikor bosszankodok, utálom beöltöztetni minden reggel hármónkat, tolom a nyekenyóka babakocsinkat a hóban, vastag jégen, hogy eljussunk az oviig....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Adri, remélem megbocsájtod nekem, hogy ekkora fázis késéssel válaszolok. Nagyon köszönöm, a kommentedet.Többször is elolvastam, mivel ez volt az ami a legközelebb állt ahhoz, amit éreztem. A következővel annyira egyet tudok érteni és átérezni:"De több a hétköznap, amikor bosszankodok, utálom beöltöztetni minden reggel hármónkat, tolom a nyekenyóka babakocsinkat a hóban, vastag jégen, hogy eljussunk az oviig...." Valai óriási együttérzés tör rám amikor ezt olvasom, mert én is ugyan így botorkálok mostanában a hétköznapokban a sorstársaimmal együtt. Reménykedjünk a legjobbakban a jövőre nézve....

      Törlés
  4. Ne gondolj most arra, hogy mindjárt itt a vége! Ne számolj vissza! Élvezd ezt, amíg lehet, utána egy kis átállás után megtanulod azt a fajta életet is élvezni. Ha pedig nemm, biztosan megtalálod a módját, hogy másként élhess.
    Nekem a munkás anyu életforma jutott, hosszú lenne ide leírni, ha érdekel, leírom mailben. Én ebben is keresem a szépet, mert van. És két gyerek mellett is találok időt rengeteg olvasásra, egy kis kreatívkodásra, a gyerekekre, rendezvényszervezésre, barátnős estékre. Van, amikor ez jobban megy, máskor kevésbé ( most konkrétan ), de hálás vagyok a sorsnak, hogy ez adatott meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár mikor olvaslak, hihetetlen pozitiv érzés söpör végig rajtam...Köszönöm, azt hiszem így már hiszek benne, hogy esetlegesen ez velemi meg történhet. van még remény!!!!

      Törlés
    2. Sok tekintetben döntés kérdése. Abból boldogulni, amink van.

      Törlés