A Legjobb Gyógyleves











































Azt hiszem, a héten, kaptunk is valamit és nem is. Beteljesült a vágyam és végre esett a hó. Azt hiszem vasárnap volt. Pont olyan vasárnap, mint máskor, a kis szobában ültünk és olvastunk. Az ablakon át hirtelen megpillantottam a táncoló hópelyheket. Éppen a Hattyúk tavának nyitányára jártak kecses piruettet. Pont, mint a könyvben, amit a kezemben tartottam. Nem tudom, olvas- e még valaki ilyen régi könyvet a gyerekének, de szerintem zseniális. A fiúk azonnal ki akartak menni. Mire felöltöztünk már elég nagy hó volt. Rohangáltak a havat kapkodták estek és felkeltek, de nagyon élvezték…. Egy nap volt a sok közül…. De micsoda nap! Az a téli nap akikor a gyerekeim először élvezték a havat.

A hét többi részét pedig a kanapén töltöttük…. Párnák és takarók között, köntösben és pizsiben, meleg teával és keksszel. Annak ellenére, hogy megkezdtük az idei kakukkfű kúránkat Anna tanácsára….A fiúk megúszták… én viszont csak úsztam. A csomagok nem mentek a postára és a ruhák nem kerülnek Gizi (a mosógép) kezei közé, pedig lelkesen várja őket. Egy szemet sem kötöttem vagy horgoltam, pedig ilyenkor, amikor egy hétig „betegállományban” vagyok biztosan születik valami. Egyetlen dolog, ami készült egy hóvirágos levendulapárna…. ajándékba. Az estéket vagy az ágyban fázva vagy a kanapén fázva töltöttem… Netflix társaságában. Oh, igen az első perctől fogva éreztem, hogy mi nagyon jó barátok leszünk…

Főztem egy óriási adag, gyógyító csirkelevest. Ez nem az a nagymamás csirkeleves, de a hatása, mindenek feletti. Van benne borsó is és Conchiglie tészta (minél nagyobb annál jobb). Hmm….. Csak kanalazni kell, és máris jobban van az ember.

Jobb pillanatokban próbáltam egy kicsit szortírozni… valahogy az újév kezdetével rajtam úrrá lesz valamilyen rendrakó láz. Ami a „Use it or lose it!” –felkiástással kezdődik. A asztalomon már túl vagyok…talán most már pár csinos képet is lehet róla csinálni. Meglátjuk. Persze a nagy rendrakásban kidobtam azt az egyetlen papírfecnit, amire a heti poszt alapötleteit írtam. Nem erre szoktam, de csak péntekre érkezett meg a postplanerem és a határidőnaplóm. Már most majdnem egy oldal teendőt sikerült belehalmozni. A héten kaptam pár hihetetlenül szép anyagot is ezeknek a sorsáról később még írok.

Köszönöm a könyvajánlatokat a FB-on . Ezeket is meg fogom végre nézni…nem is tudom, mikor fogom behozni ezt az egy hetet. Adjatok valami tippet!

A fiúk, annyira nagyok. Annyi, de annyi mindent tudnak már. Mindig rájuk csodálkozom. Valahogy ezt most jobban is élvezem, mint, amikor csak gügyögtek. Simogatnak és puszilgatnak és a kedvencem: a Nyanya! (fordítok: Anya) csatakiáltás után a folyosón végigrohanva jönnek felém és én belehullok a négy venyige karba. Apró húsos ujjacskák lapogatják a hátam, és mint a cicák dorombolnak. Semmi sem jobb, mint amikor tudod, hogy feltétel nélkül szeretnek akkor is, ha csak egy nyanya vagy. Tudom, hogy amikor öreg leszek erre fogok gondolni. Az apró kezekre, a mosolyokra, ölelésre meg arra, hogy nekem örökre ekkorák maradnak, akárhány évesek is lesznek…

Mindenkinek jó hétvégét kívánok, a jövő héten találkozunk.

A Legjobb (Gyógyító) Csirkeleves

1 egész csirke
2 hagyma
1 nagy zeller
4 répa
3 fehérrépa
1 egész fokhagyma félbevágva
Pár szál friss kapor
Egy csokor petrezselyem
Só és bors, ízlés szerint
Víz a felöntéshez
2 csirke leveskocka
1 zacskó kagylótészta
1 zacskó forrázott extra zsenge zöldborsó


A csirkét egy nagy fazékba tesszük a zöldségekkel és fűszernövényekkel, sóval és borssal. Ráöntjük a vizet, hogy ellepje és felforraljuk. Ezután levesszük a lángot takarékra és két órán keresztül lassú tűzön forraljuk. Kivesszük a csirkét a bőrét és a csontokat eltávolítjuk, a húst pedig szépen szétszedjük, és egy tálba helyezzük. A levest megkeverjük és hozzá adjuk a leveskockát és 10 percig főzzük. Közben kifőzünk annyi tésztát, amennyit éppen megfognunk enni. Egy tányérba halmozzuk a húsból, a tésztából és borsóból a levest pedig rámerjük. Felvágott petrezselyemmel díszítjük. Egészségetekre!

7 megjegyzés:

  1. Ismét szépen írtál. Megnyugtató nálad. Jobbulást neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dejó itt látni téged, köszönöm a megerősítő üzeneted.

      Törlés
  2. Először is jobbulást Neked!

    Nagyon szeretem a fiúkról készült fotókat, a kedvenceim azok, amiken kuckóznak. :-) Valahogy úgy képzelem, Vilmos is ilyen kuckózós lesz majd... És tényleg nagyok már, visszanézve a tavalyi képeket igazi nagyfiúk már. Nyanya. :-)
    Kicsit irigyellek a határidőnapló és a tervező miatt, nekem eszembe sem jutott, hogy rendelhetném is, úgyhogy a határidőnaplómat valamikor január legelején egy papírboltban vettem. Rózsák vannak rajta, de messze nem Cath.
    Nekem a gyógyleves mindig az ököruszály. De imádom a tyúkhúslevest is jó sok zöldséggel, csípős paprikával, házi tésztával. Kagylótésztával még nem próbáltam, de itt az idő. :-D
    Nagyon szép havas napokat kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. B, Igen ők nagyon szeretnek kuckózni főleg Ábel. Nagyon cuki amikor takargatja magát és a kanapén is van helye és oda nem lehet ülni ott nem lehet más csak ő. V annyira édes :). Mindig nézem a képeiteket. A határidő napló nem Cath az egyik márkaneve Daybyday a másik Gingerbread. Az itteni papírboltban rendeltem, de a rózsásat láttam a Tescoban is. Az ökör uszályról még nem is hallottam....de most majd jól megnézem magymnak!! Puszi, V

      Törlés