12 Film, Amit Biztosan Megnézünk Karácsonykor



Itt az idő. Végre mindenki szabadságon lesz két hétig. Persze a sok előkészület és sütésfőzés után megérdemeljük a pihenést is a jó meleg szobában. Ilyenkor a család egyik kedvenc szórakozása a filmezés, ez nálunk sincs másképp. Már el is döntöttük, miket fogunk megnézni Á-val esténként. Ehhez készítettem ezt a kis listát. Az ajánlómon kívül a címekre kattintva megtaláljátok a videó ajánlókat is. Jó szemezgetést.


Mert a háború bármilyen szörnyű is volt, karácsony mindig volt és bárhogyan is az emberek megünnepelték. Még az ellenségek is, hogy milyen volt ez a karácsony és, hogy mi történt az ünnepek után megtudjátok a filmből.

Gyerekként minden évben láttuk. Aztán bojkottáltuk egy évtizedig és emlékszem egyik évben nem volt a tv-ben ekkor döntöttünk úgy, hogy felvesszük a listára. Nekem bevallom, főleg a zenéje miatt tetszik. A végtelenségig tudnám hallgatni, de azért drukkolok, hogy a betörők porul járjanak és, hogy mindenki újra egymásra találjon.

A Hallmark Channel minden évben piacra dob karácsony előtt egy jó pár filmet. A nagy részük valamilyen egyszerű történetet dolgoz fel és előbukkan bennük egy ismert arc. Az apukám ezt a műfajt limonádénak hívja…bevallom, hogy nekem sem a kedvencem, de ez a film valahogy mégis a listára jutott. A történet szerint egy katona névtelen levelet kap és mindent megtesz, hogy megtalálja annak íróját. Nem tudom miért, de tetszik. A hideg időben a kanapéra kuporodva horgoláshoz a legjobb. 

Örök kedvenc. Annyira triviális és abszurd a történet… a láb alakú lámpát pedig nem is említem… A 9 éves fiúról, aki egy puskát akar karácsonyra… azt, hogy mit hoz neki a fa alá a Mikulás nem árulom el…nézzétek meg. Mindig apával néztük, amikor még otthon laktam és nagyon jól mulattunk. 

5.Die Hard 2: Nem egy tipikusan karácsonyi összeölelkezős film, de idén is drukkolni fogunk, hogy John McClane megmentse a Holly-t és még sok repülőn rekedt utast a terroristák fenyegetésétől. 

Valahogy pontosan át tudom élni minden pillanatát annak, amikor egy idegen helyen vagy egyedül….Könnyed humoros és bonyodalmaktól és családi perpatvartól nem mentes karácsonyi egyveleg. 

Igen. A Ted atya sorozat zseniális ír találmány, ha nem a legzseniálisabb. Három kirekesztett pap, akiket az ír egyház egy Isten háta mögötti lakatlan szigetre űzött „bűneik” miatt. A sorozat csak három évadod élt meg az egyik szereplő hirtelen halála miatt, de így is a valaha legviccesebb dolgot alkották. Bár a megértéséhez jó Ír tudás kell és némi Ír kultúra ismeret, de megéri rászánni az időt, garantálom, hogy mindig emlékezni fogtok, Ted-re, Dougal-ra és Jack Hackett atyára és a téglára… amíg éltek. 

 Még egy Ír film. Egy fiatal fiú Franke kalandos életéről Amerikában majd Limerick-ben. Hűen mutatja be a háború előtti írországi életet egy család szemszögéből és azt mennyi mindent meg kell tenni a túlélésért. 

 A nagy karácsonyi epizód után itt az utolsó…Nem tudom, mennyire követtétek a sorozatot és azt sem, hogy Magyarországon melyik csatorna játszotta. Azt tudom, hogy az anyukám emlegette, hogy ő is nézi. Nem akarok semmit lelőni vagy elárulni előre, ha valaki nézi, majd akkor írjon és megbeszéljük az élményeinket. 

 Bár már nem most lett vége a sorozatnak …, de az utolsó része megérdemel egy újranézést.. (Bár nem ez volt a kedvencem, hanem az, amikor nászútra mentek…remélem nem árultam el semmi újat ezzel.) Az hogy végül is mi történik Martinnal és Luisa-val kiderül…. Szorítok nekik, mert szerintem nagyon illenek egymáshoz. 

 Bevallom nagy rajongó vagyok, annyira, hogy még magával Darth Vaderrel is találkoztam már. Nagyon vártam és alig várom, hogy láthassam az új részt. Reménykedek, hogy lesz olyan jó mint az eredetiek voltak. 

Szerintem nem kell bemutatnom a BBC sorozatát. Benedit Cumberbatch és Martin Freeman főszereplésével. Zseniális lett ez a modern feldolgozás. Az új részben 1890-ben találják magukat, és hogy mi történik? Megtudjuk január 1-én. 

Ez is a nem az én esetem , de ez nagyon tetszik kategória nálam. Pont azért, mert a karakter annyira közel áll, hozzám. Szerintem mind felfedezünk Kate Reddy életében egy momentumot, ami már velünk is megtörtént vagy megfog…talán a „fejtetűs” poén a kedvencem, mert tudom, hogy annyira hihetetlenül banális, hogy meg kell, hogy történjen az életben is….Könnyed kedves film, ami segít önmagunkon derülni.

Remélem sikerült, kedvet csinálni olyan filmekhez, vagy sorozatokhoz, amiket még nem láttatok. Ha van kedvencetek, de nem láttátok itt. Írjátok meg nagyon kíváncsi vagyok ki mit néz majd!!!

12 megjegyzés:

  1. Ezek közül az utolsó a kedvencem, de a könyv változata ezerszer jobb. Imádtam minden sorát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az én szegénységem, de nem is tudtam, hogy könyv formában is létezik...be fogom szerezni, mert most már furdal a kíváncsiság.

      Törlés
  2. A Christmas Card és a The Family Stone már megvolt idén, de szerintem sorra kerülnek még egyszer. :-) A Die Hard 2 nálam is kötelező. És a Love Actually - már csak azért is, mert ez pont annyira romantikus, amennyit Apa még elvisel. És a Holyday. És a Váratlan utazás karácsonyi része, amiben Hetty néni kórházba kerül. Ja, és Az eltakarítónő. Nem feltétlenü karácsonyi, de volt életemnek egy pontja, amikor ez tartotta a lelket bennem karácsony másnapján. Doc Marton alap, Vilmos születése előtt néztem végig a sorozatot.A Downton Abbey nekem eddig kimaradt, de igyekszem pótolni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Stoneban óriási amikor a konyhában balesetetszenvednek....A Love Actually. Sokáig nagy kedvenc volt, főleg mert amikor kijött pont Londonban laktam. Rengeteg olyan hely van benne ami közel áll hozzás és persze az utca ahol a barátnőm lakott. A váratlan utazás egy nagy részét én nem is láttam... A karácsonyi részt sem, mert nem is tudtam, hogy van. Így viszont már tudom és meg is nézem. A Doc szuper volt idén remélem, hogy folytatják, bár úgy emlékszem ez volt az utolsó utolsó rész, kár. Azért szerintem elő fogjuk venni újra meg újra.Downtont is sajnálom, mert tényleg jó volt lassú, de jó.

      Törlés
  3. Juj, de jó, hogy ezt megírtad! Már hetek óta ötletek után kutatok.
    Nekem van egy nagy kedvencem, ami kicsit gyerekes, de nagyon szeretem és minden évben megnézem, mert olyan szép: http://www.port.hu/a_karacsony_tortenete_joulutarina/pls/w/films.film_page?i_film_id=94538
    Pont tegnap néztük meg. A férjem is szereti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök.... bár mikor listát írok, mindig elbizonytalanodok, hogy valakinek egyáltalán, hasznos lesz-e.Ismerem a filmet és sokszor láttuk már. Nagyon édes rengetegszer láttuk már, de lehet hogy idén ha "megszorolunk" újra előkerül majd.

      Törlés
  4. Én is ma este írom össze, hogy miket fogunk megnézni a karácsonyi itthon lét alatt. :) Jó ötleteket adtál, utána is nézek nekik, köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha esetleg lesz olyan, ami nincs itt és ajénlanád, ne feledkezz meg rólam!!

      Törlés
  5. Kedves Virag! Az I. vilaghaborus tortenet magyar cime: Fegyverszunet karacsonyra - orultem, hogy a listadon van.
    A Christmas Card magyar cime: Karacsonyi udvozlet - szerintem is kedves film. (A hibaitol el kell tekinteni.)

    Ajanlok neked es edesapadnak(!) en is egy szep filmet: CSENDES EJ

    Termeszetesen az olvasoidnak is ajanlom a filmet, a ferfiaknak is!
    Bekes, boldog karacsonyt kivanok.
    Az olvasoid kedveert irtam le a filmek magyar cimet is, nekem is kedvenceim.



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kati, Nagyon köszönöm a kiegészítést. Látod, sajnos nekem eszembe sem jutott, hogy magyarul megkeressem őket, mi mindent angolul, vagy saját nyelven nézünk felirattal és a legtöbb filmnek nem tudom a magyar nevét abból az okból sem, hogy nem is szeretném tudni. Legtöbbször elborzadok a fordításokon... és úgy vagyok vele, hogy jobb nemtudni. A filmet köszönöm, már el is küldtem az apukámnak. Itt találtam meg: https://www.youtube.com/watch?v=i0uLy2J2LI8 én is pont most nézem. Köszönöm a jókívánságokat és viszont kívánok Áldott ünnepeket!V

      Törlés
  6. Köszönöm!
    Jó így összeszedve látni a filmeket már meg is írtam a listát.
    Mozidélutánokat fogunk tartani, amennyire 4 gyerekkel lehet.

    VálaszTörlés
  7. De jó ez a film- lista!!! Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm...

    VálaszTörlés