Langyos szelek

zoo
felt robin



Oh, igen végre, kuckózunk a kanapén. Előkerültek a meleg vizes palackok. Van kötött és pöttyös és szív alakú és piros és norvég mintás. A kanapén jó hozzájuk bújni olvasás közben. A lábaim vastag zokniiba bújtatom esténként és elkél a meleg kötött takaró is. Ez az én időm most érzem jól magamat.
Előkerülnek az őszi receptek és esténként gombó fortyog a tűzhelyen, amit mindannyian műzlistálból szeretünk enni egy jó adag tejföl kíséretében.

Napközben pedig igazi sétaidő van. Csábít a Duna part és a homoksziget. Apró zegzugaival, fáival és minden nyári emlékkel, amit megélt. A parton megannyi gyerekkincs. Kagylók, víz áztatta faágak és kavicsok rétegről rétegre követik egymást. Ez az igazi hely ahol a lábszelfi kötelező, ígérem, többet nem is mutatok magamból. Hanem inkább a két manóról, akik mint egy elvarázsolt világban azt sem tudják, hogy hova kapjanak. Ábel szabadon futkos és élvezi a szelt meg persze, hogy a lábai alatt zizegnek a kavicsok. András már fáradt és brióst majszol miközben a vonuló hajókat nézi. Én meg őt és annyi mindent látok benne: a papa mosolyát, apa szemét, és sok emléket. Gyerekkori önmagamat, amikor a járdán előre futottam és nem fogtam meg a mama kezét. Sok-sok mindent, ami én vagyok. bár lehet, hogy csak a szeptember. Ilyenkor mindig annyi mindent érez az ember. Szeszélyes színeket melyek úgy változnak mit az őszi levelek színei a fákon. Csak a matt szürke fátyol töri meg a csendjét, ami méltóságteljesen ül a tájon. A konyhaablakból nézem, ahogy éppen a második szomszédunk kertjéből elcsen egy dísztökön ülő friss esőcseppet. Ilyen ez az őszi idő. Lassan lomhán vánszorog, mint valami könnyed füst, ami péntekenként száll a kis erdőnk felett.

Az állatkertben, pajkos vidrák, cikáznak a víz alatt és hullámozva ugrálnak a parton. Kajlán intenek egymásnak majd napozni térnek az igen csak fáradt nap sugarai alatt. A préri kutyák a látogatókról ügyet sem vesznek. Csak saját alagútjaik és rokonaik ügyei érdeklik őket. A pillangók nektárt isznak. A denevérek pedig karnyújtásnyira lógnak a fán a sötétben. Ábel persze szólt nekik, hogy: - Cic! Minderre ügyet sem vetve próbálták megbeszélni az utolsó fehér egér sorsát, aki még az apró sziklák között rohangált. A pintyek magot csipegettek miközben az őszi divatról csicseregtek. A kis ösvény a zöldajtós házhoz vezet- pont mint a St Steven's Green kis háza amit oly sokszor csodáltam a dublini parkban. A kis antilop a szalmaközé bújva várja, hogy az anyukája a kedvenc meséjét olvassa. A méhek már szunyókálnak elnyomta őket a délutáni nap melege. A tehén pedig kolompok hangját hiányolja és a nagy mezőt ahol a gyerekek futkároznak. Arra gondol milyen jó esténként haza találni a kisfaluban és naplementét nézni az akácsor lombjai között. A Carusel pedig körbe jár és a keringő szól. A faragott lovain megelevenednek elmúlt korok gyermekei, ahogy hosszú loknis hajuk száll és szoknyaráncuk lebben minden alkalommal, amikor az anyukájuk felé intenek. A jégember mosolyogva emlékezik arra, amikor még jégpálya - szánpálya - ródlipálya volt itt telenként. Az Andrássy út kávéval vár minket, mint mindig mi pedig csak hagyjuk magunkat sodródni vele.

Reggel van és fúj a szél. A spaletták nyikorognak néha egyet és a konyha padlóján táncolnak a falevelek sziluettjei. A mama horgolt függönye is kacérkodik az árnyék kavalkádban. Én pedig egésznap itt lennék és csak őszi dolgokat főznék. Almár és tököket pucolnék levesnek, kompótnak és lekvárt főznék. A bodzát az erdő szélen szedtük és először csináltam belőle lekvárt. Úgy tervezem, hogy házi joghurthoz fogom megenni. Nagyon szeretem a kecsketejből készült joghurtot az aminek a tetején vastagon áll a tejszín. Igazi házi lekvárral.

Jó újra hímezni és varrni és kötni. Valahogy amikor hirtelen hidegre fordul az idő mindig annyi energiám lesz erre. Sok-sok minden vár még a sorban, hogy elkészüljön, én pedig megpróbálom a legjobban beosztani magamat és az időmet persze kisebb nagyobb sikerrel. Már nem bánt, ha valami nem sikerül, vagy. ha pont valaminek a közepén kell felállnom, mert Ábel éppen a motorra akar felszállni vagy éhes. Készülnek a karácsonyfadíszeim. Már hónapok óta hordozom őket. Az ötletet, és a rajzokat, és a filceket, és a fonalakat. Esténként a kanapén kötök, varrok, közben filmezek mostanában ezt: The Grand Seduction.és ezt The Saboteurs.

Mindenkinek nagyon szép hétvégét kívánok és  ölelő meleg takarókat esténként!

PS:Van valamilyen jó őszi receptetek?

xoxo

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm! Szeretettel várlak minden péntek éjszaka egy új történettel itt a blogon.

    VálaszTörlés
  2. Picit megkésve ugyan, de én is ideértem. Órákig tudnám nézegetni a fotóidat...
    Ó, hogy mennyire vágyom már én is a kuckózásra! Talán holnap este már, addig mindenhol a gyerekszoba darabjai vannak a lakásban... :-)
    Csodaszép őszi napokat, és boldog alkotást kívánok Neked! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kommentet. A képeket mindig igyekszem extra különlegesre csinálni kisebb-nagyobb sikerrel. Még rengeteget kell fejlődnöm.... azért nagyon jó, hogy így vélekedsz. Nálunk sem jobba ahelyzet csak nálunk játékok hevernek mindenhol. Még a szekrényben a főző fazekekban is calico figurák vannak, mondat nekik hogy egyszer véletlenül majd megfőzüm az egyik plüss nyulat... akkor ne akadjanak ki. Nemsokára készen lesztek és szuper lesz már négyen összebújni!!Szép napokat neked!

      Törlés