Tél
















Végre tél van. Igazi tél. Hó és hideg és fagy. Főleg hideg és fagy. Ilyenkor a legtisztább a levegő és a legszebbek a hajnalok. Lilák és rózsaszínek főleg. Még mindenki, alszik csend van. A nagy ünneplések után, nagy csend van a világ ezen felén. Szeretem élvezem ezt a csendet. Minden pillanatát. Szinte hallani, ahogy horkolnak a nagy fenyőfák.

A karácsonyi díszek lassan lekerülnek nem csak a házban, de lélekben is. Kiüresítem ilyenkor magam is, hogy új dolgokat tudjak majd befogadni. Majd, ha eljön a tavasz. Mert a kiüresedéshez is idő kell, mint minden máshoz. Nem éri meg erőltetni siettetni semmit. Élvezem ezt az ürességet is. A kinti fogvicsorgató szelet, ahogy tépi a fenyők ágát. A meleg tejeskávékat mézeskalácssziruppal, a kanapén szürcsölve. Néha megborzongok a kinti hideget, szelet, hallva és örülök, hogy megvéd körülölel az otthonom. A kis kék ház.

A fiúk minden nap meglepnek valamivel. Andris kis kuckót épít magának- minden este- a takaróiból meg a két macijából. Reggel, amikor felkelünk ő még fél órát csak szemlélődik ott bent a kuckóban. A takaró és a kis párna is az enyém volt, amikor akkora voltam, mint ő :). A babák a játszószőnyegen napközben teáznak és alszanak és beszélgetnek....

Esténként még mindig északról álmodozom. A héten megnéztem az egyik kedvenc téli filmemet Joanna Lumley in the Land of the Northern Lights-t. A film J utazásáról szól a hideg északon párhuzamot von az élete és útjának célja között. Lélegzetelállító táj, értékes gondolatok. Nagyon szeretem amikor a gyerekkoráról beszél és azt is amilyen izgatottan várja, hogy lássa az északi fényeket. Mindig is szerettem volna egy ilyen rajzkönyvet, pasztelekkel.....Á befejezte a könyvét és az egyik este megmutatta benne a képeket. Volt egy kép, amin az orvos felesége a tengerparton ülve kötögetett háta mögött a jéghegyekkel.  Csak ennyi kellett nekem, már csattogott is a kötőtű.....



1 megjegyzés:

  1. Milyen jó lehet most -is-Nálatok! Annyi meghittség, szeretet van a soraidban... Ilyenkor olyan jól esik a fonalak puhasága. Kíváncsian várom az elkészült nyuszi fotóját.; -)
    Ölelés Nektek. <3

    VálaszTörlés