Az első hó
























A héten annyi mindent történt és mégis néha úgy éreztem, hogy megállt az idő és nem haladunk sehova. Azt éreztem, hogy annyi mindennel szeretnék haladni, de nem sikerül, semmi sem. Minden kétség nélkül mondahtom, hogy ez volt az egyik legnehetebb hetem a fiúkkal. Nappal végig velük. Most, hogy az első lépéseknél tartunk, hirtelen minden olyan bonyolult lett és a saját  védelmük érdekében minden pillanatban őrt kell álnom, semmilyen félelemérzetük sincs.  Reggelente megtelik a ház velük, faltól falig másznak támaszkodnak, vagy lépegetnek, már nem azok a kicsi kisbabák, akik voltak. Felnőttek..... és nagyon félve mondom ki, de azonnal 1 évesek leszek ....nagylevegő. Estére pedig olyan fáradt vagyok, hogy a kötögetésbe alszok bele....Ennek ellenére a héten azért haladtam is egy kicsit. Végre megjött a kedvem az alkotáshoz és éppen két új "Csináld magad" csomagon dolgozom. Nemsokára többet is mutatok belőlük.

Végre itt van az első igazi hó is.A fiúk a legnagyobb izgalommal nézték a kavargó hópelyheket nappal és később az esti fényben is. Reggeli után pedig azonnal sétáltunk egyet a friss hóban. Igazi varázsa van a friss hónak. Mindent megszépít és visszavisz a gyerekkoromba....A falunk melett- ahol felnőttem- volt egy nagy hely és  a hegyenlévő gyümölcsöshöz vezető úton szánkóztunk a legszívesebben a friss hóban.

 Valahogy mindig minden csendesebb lesz, amikor leesik a hó, mintha egy igazi nagy takaró lenne mindenen. Finom meleg, olyan, amihez jó hozzábújni, csendben szuszognak a fenyők is végig az erdei ösvény mentén. Pont úgy, mint ahogy a fiúk szundikálnak éppen most....álmodnak a fenyők az apró látogatókról, akik oly lelkesen rójják az eredi utakat, a fiúk pedig a kedves óriási fenyőkről......Egymás álmát vigyázzák, ölelik ,őrzik.......Szép álmokat! Jó éjszakát!


1 megjegyzés:

  1. Miközben olvaslak, kint a délutáni sártengerből vastag, puha fehér takaró lesz... Olyan szépek a képeid, olyan igaziak. A kedvencem az ablakban ülős-hópihéket figyelős.
    Kíváncsian várom az új alkotásaid...
    Szép, havas, nyugodt hétvégét nektek!

    VálaszTörlés